50 éve indult el Társadalmi Erdei Szolgálat (TESz) első járőr csapata.

Meghívó

 

50 éve indult el Társadalmi Erdei Szolgálat (TESz) első járőr csapata.

Az elmúlt évben ünnepeltük az Erdész vadász turistatalálkozó eredményeként

létrejött szervezett természetbarát erdő és természetvédelmi Szolgálatának

megalakulását.

Idén ünnepeljük, hogy a Meteor természetjárói

50 éve indultak el a Budapesti erdészet udvaráról Erdei Szolgálatba.

Ennek az eseménynek a méltó megünneplésére egyesületünk, a jogutód Meteor TTE,

valamint a BTSSz Természetvédelmi és Természetismeretei Bizottsága

és az ÁPISZ természetjárói

2012. június 2-ára ünnepi programot állítottak össze.


A programba szerepel:

hosszú, és rövid emléktúra,

ünnepi megemlékezés, és koszorúzás, Dr. Pápa Miklós emléktáblánál 8-

órakor,

a Budapest Erdészeti udvarán lévő 2010-ben ültetett emlékfánál 10-órakor

és az

Magaskő kőfejtőben lévő BTSSZ természetbarát emlékhelyen 13-órakor.

Az emléktúra keretén belül részt veszünk a „Te Szedd! Összefogás a tiszta

Magyarországért” hulladékgyűjtési akciónapon. Utunk során a turistaút

mentén összes szedjük az ott talált szemetet, kitakarítjuk a tűzrakó helyeket.

Az emléktúrán résztvevők a 200.-Ft-os részvételi díj ellenében /mely nem kötelező/

kitűzőt, emlékkiadványt és emléklapot kapnak. Korlátozott számban emlékjelvény az

ünnepség helyszínén is megvásárolható.

 

Jelentkezés:

a Meteor TTE klubszobájában vagy az irodájában a szerdai

klubnapokon 16 és 19 óra között Illavszky Istvánnál (Bp., VI., Teréz krt.

13. 2.emelet).

a BTSSZ Természetvédelmi és természetismereti bizottság ügyeleti

napjain, csütörtökönként az V. kerület Curia út 3 alatt lévő BTSSZ

helységben.

Interneten Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen név és elérhetőség

megjelöléssel.

Jelentkezés és emlékjelvény igénylés /a jelvényrendelés miatt/ május 29-ig.

 

Hosszú emléktúra résztvevőinek.

Találkozás: 6 óra 30-kor a Széll Kálmán téren a METRO feljárat előtt,

vagy 6 óra 50-kor Hűvösvölgyben, a 61-es villamos végállomásánál

Útvonal: Máriaremete –Remete-szurdok /Pápa Miklós emléktábla/ - Hosszúerdőalja

– Érdliget – Hárshegyi körút – Szépjuhászné /Erdészeti oktató központ. –

Szépjuhászné –kőfej - Virágvölgy – Csacsi-rét – Makkosmária – Magaskő-kőfejtő

– KFKI buszmegálló

Táv: 18 km szint: 400 m

Rövid emléktúra és az ünnepség résztvevőinek:

Találkozás: a Széll Kálmán téren 9 órakor, a Metro feljárat előtt,

vagy a Budapesti Erdészet udvarán 9 óra 50-kor

Útvonal: Szépjuhászné–kőfej - Virágvölgy – Csacsi-rét – Makkosmária – Magaskőkőfejtő

Táv: 11 km szint 300m

Itt a néhai kőbányában, a kopjafánál megemlékezünk elhunyt turistatársainkról, fejet

hajtunk az egykor önzetlenül, természetbarát hivatástudattal TESz-szolgálatokat

végző természetjáró barátaink emléke előtt.

A kegyeleti megemlékezést követően a túra Csillebércen, a KFKI

előtti 21-es busz végállomásánál ér véget.

Túravezetők: Bárdos József, Telek György

 

Emlékezzünk és ünnepeljük, a szervezett Természetvédő Természetbarát mozgalom a

TESZ első járőrének elindulását.

                 

Várunk mindenkit szeretettel.

 

                            Meteor TTE        

BTSZ Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság

ÁPISZ SE. Természetbarát Szakosztály

IWIWTwitterFacebook